Dióhéjban a derékfájásról – Kihez fordulhatunk?

A szakirodalmi és statisztikai adatok alapján utóbbi évtizedben ugrásszerűen nőtt a mozgásszervi megbetegedések száma, amit mára már civilizációs betegségként tartanak számon. Ezen belül is a problémák nagy része gyakran a gerinc funkcionális elváltozásaira vezethetőek vissza, és aminek óriási halmaza a lumbosacralis gerincszakaszt érintő, derékfájásként „definiált” és az alsó hátiszakaszon, keresztcsonti régióban jelentkező, általában krónikus jellegű fájdalom, vagy diszkomfort érzés. Ez a „jelenség” populációs szinten a felnőtt lakosság közel 50 %-át érinti. (Deyo és mtsai.,2006)

A gerinc funkcionális elváltozásai nagy mértékben összekapcsolhatóak a civilizációs életmód hátrányos következményeivel. Világszerte a szakemberek nagy része azonos véleményen van a tekintetben, hogy a derékfájdalmak összefüggésbe hozhatóak a medence/ágyéki stabilitás hiányával, ami elsősorban a mozgásszegény életmód következtében, a hétköznapi egyoldalú terhelések, vagy éppen sportolás általi túlterhelések miatt krónikus panaszok kialakulásához vezet.

Sajnos a tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy az inaktív életmódunk, a gyakori ülő vagy egyoldalú fizikai munka, de a nem megfelelően végzett sportterhelés egyaránt hozzájárul a derékfájdalom kialakulásához, és egyre korábban jelentkező panaszokat indukál. Már kisgyermekkorban észrevehető – képernyő előtt napi szinten hosszú időt töltő gyermekeknél – a hanyag tartás, ami az évek során, rosszul rögzült mozgásminták kialakulásához, illetve kompenzáló mechanizmusokhoz vezet. A mozgásminták torzulásai akadályozhatják az izmok és az ízületek fiziológiás működését, ami a test számára jelentős többlet energia befektetést igényel, a biomechanikai folyamatok felborulnak, és ennek következtében a túlterhelt területek korai elhasználódásához, sérüléseihez is vezethet.

Ennek eredményeként az utóbbi években egyre inkább fókuszba került a krónikus, nem specifikus derékfájdalom (CLBP) témaköre, amit a gyakorlatban idiopathias fájdalomnak neveznek, és az orvosok lumbágóként diagnosztizálnak.

De vajon szükséges e orvoshoz fordulnunk krónikus hát és derékfájással, mozgásszervi panaszokkal?

A kutatások és a tudomány legfrissebb állása szerint mozgásszervi problémák kb. 1-2 százaléka, (azaz 100 emberből 1-2 fő!!) ellátása igényel szakorvosi kompetenciát. (Ilyenek például a szisztematikus gyulladásos megbetegedések, pl. Bechterew kór), a fertőzések, tumorok és daganatok, vagy a csonttörések.

További 5-6 %, (ami még „mindig” csak” 5-6 páciens) az, akinek gyógytornász kompetenciájára van szüksége. Ezek tipikusan azon az erős derékfájdalmak, melyek neurológiai tünetekkel járnak, pl. erősen kisugárzó, radicularis érintettség, vagy pl. csigolyaelcsúszás.

De akkor mi a helyzet a további 92 %- problémájával, ami jellemzően a már fent említett, krónikus, nem specifikus derékfájás (lumbágó), porckorong sérv, különböző „becsípődések”, porckopás, vagy egyéb tendinopátiák mint tenisz- és golfkönyök stb… Ezek oka egyértelműen és kizárólag degeneratív, azaz életmódból eredő.

Rengeteg szakmai cikk igyekszik rávilágítani és bizonyítani az alternatív, megelőző kezelések hatékony terápiáját, ezzel együtt megnőtt az érdeklődés a primer, illetve szekunder prevenció iránt, ami azt jelenti, hogy ezen degeneratív elváltozások, csakis tartós életmódbeli változásokkal hozhatók helyre: olyanokkal, mint a korábban rosszul rögzült mozgásminták korrekciója és a helyes mozgásminták kialakítása, testegyensúly helyrehozása, változatos és rendszeres edzésterhelés kialakítása – ami hosszú távon is tartható, táplálkozás újratervezése, és stresszkezelési technikák elsajátítása

Mindezek fényében bátran állíthatjuk, – ahogy a nyugat-európai országokban már bevált gyakorlat – , hogy az életmódból fakadó egyoldalú terhelések, továbbá a  helytelen testtartás következtében, a mozgástartomány beszűkülése miatti izomfeszülések, a rendellenes neuromuszkuláris kontroll okozta kisebb-nagyobb fájdalmak, diszfunkciók komplex kezelése egy jól képzett, komplex szemléletű rehabilitációs szakember feladata.

A krónikus derékfájdalom témakörében rengeteg kutatási cikk került publikálásra, egyre inkább fókuszban a téma, hiszen a legújabb statisztikai felmérések alapján megállapították, hogy az emberek életük során 84%-os eséllyel találkoznak derékfájdalommal, és több, mint 20%-ban ez a derékfájdalom krónikussá is válik.(Hildebrandt és mtsai, 2004.) Definíció szerint derékfájdalomról akkor beszélünk, ha a diszkomfort érzés vagy fájdalom az alsó bordaív alatti terület és az alsó gluteális redő között lokalizálódik, és esetenként alsó végtagokba kisugárzó fájdalmat is okozhat. (Berkes-Mészárosné Seres, 2016) Krónikusnak akkor nevezzük, ha a fájdalom több, mint három hónapja fennáll. A derékfájással orvoshoz forduló páciensek közel 85-90%-a nem specifikus derékfájással diagnosztizált és az összes orvoshoz forduló beteg „csak” 5-10%-a az, akinek szignifikáns neurológiai tünetei vannak, ezen belül pedig súlyos, szisztémás kórképek a jelentkezők elenyésző 1-2%-t érintik. (Feövenyessy, 2020.)

Számos vizsgálat igazolta, hogy a nem specifikus derékfájás nagy részének hátterében az életmódunk következtében kialakult gerincet érintő degeneratív elváltozások, illetve ezzel összefüggésbe hozható izomegyensúlytalanságok, eltolódások tehetők felelőssé. Több publikáció is célként tűzte ki, hogy objektív eredmények tükrében friss diagnosztikai és kezelési irányelvek kerüljenek meghatározásra, magyarországi vonatkozásban pedig különösen fontos lenne a „páciensek” átfogó-komplex evidenciákon alapuló kezelése, melyben az orvosokon kívül egyéb egészségügyi és sportszakemberek bevonásával javíthatnák a gyógyulási lehetőségeket és az egészségügy hatékonyságát. (Forgács és mtsai, 2021.)